A melanoma kezelése és eltávolítása korai felismerés esetén

A melanoma kezelésével a korai stádiumban nagy esély van a gyógyulásra. A rendszeres szűrés segíti a korai felismerést és az eltávolítást.

Mi az a melanoma?

A daganat szó hallatán mindenkinek összeszorul a szíve, mert ez a szó semmi jót nem jelent, különösen akkor, ha a rosszindulatú jelzőt is melléteszik. A melanoma valóban nem tartogat semmi jót, ezt már a neve is jelzi. A szó azt jelenti, hogy rosszindulatú bőrdaganat.

A melanoma malignum az anyajegyek rosszindulatú elváltozása, a festéktartalmú sejtekből keletkezik. A sejtek szaporodása felgyorsul és ennek következtében felesleges szövethalmazok keletkeznek, ebből lesz a tumor. Abban az esetben számít rosszindulatúnak egy daganat, ha a sejtosztódás rendszertelen és kóros, illetve megtámad környező szöveteket és szerveket is. A sejtek könnyen eljutnak a szervezeten belül szinte bárhová, például a nyirokkeringésen keresztül.

A veszélyes daganatok egyik legsötétebbike a melanoma, azért mert igen gyorsan fejlődik és már a korai szakaszában áttéteket képezhet. A halálos betegség a világ tíz leggyakoribb rákbetegsége között kapott helyet. Ha a betegséget csak későn ismerik fel, a halálozás aránya 50%. A korai szakaszban sincs garancia a túlélésre, itt a halálozás aránya 10%.

Hogyan alakul ki a melanoma?

Miért van jelen a betegség és miért növekszik egyre inkább a melanomás betegek száma? Az ok a napfény. Az UV sugarak káros hatása, a napfény megváltozott minősége és az óvatlan napozás elősegíti a bőrdaganat megjelenését. A bőr úgy reagál a napfényre, egyfajta védekezésként, hogy több festékanyagot kezd termelni. Ezért kap a bőr barna színt is napozást követően. A melanociták a festéktartalmú sejtek, amik napfény hatására el is fajulhatnak és létrejön a melanoma. Tipikusan évekkel korábbi leégésekre vezethető vissza ez az elváltozás. A leggyakoribb egy anyajegy elváltozása, de a bőrön is létrejöhet ott, ahol nem volt előtte anyajegy.

A melanoma kialakulására több tényező is hajlamosít: világos bőrtípus, genetikai hajlam vagy az átlagosnál több anyagjegy, nagyobb, szabálytalan formájú anyajegyek. Jellemzően eddig csak az idősebb korosztályt veszélyeztette, a negyvenes éveikben járók találkozhattak vele. Mostanra egyre fiatalabbakat céloz meg a halálos bőrelváltozás.

A melanoma felismerése és kezelése

A melanoma felismerését az úgynevezett ABCDE szabály alapján végzik a bőrgyógyászok:

  • A-asszimmetria
  • B-border, határ
  • C-color, szín
  • D-diameter, átmérő
  • E-enlarging, növekedés

A megváltozott anyajeggyel azonnal orvoshoz kell fordulni. Vérző, váladékozó, viszkető, hámló, színében, méretében változó anyajegyről könnyen kiderülhet rosszindulatú bőrdaganat és akkor minden perc számít.

A jellemzőket dermatoszkóppal alaposan szemügyre tudja venni a szakember. Amennyiben felmerül a melanoma gyanúja, következik a szövettani vizsgálat. Amikor az elváltozásról bebizonyosodik, hogy rosszindulatú és meghatározták, melyik stádiumban tart, következik a lehetőségek összefoglalása. 

A korai stádiumban a bőrdaganatok eltávolítása sebészi úton történik. A melanoma eltávolítása sajnos nem minden esetben jelent teljes gyógyulást a páciens számára. A szövettan azt is megállapítja, hogy a rosszindulatú sejtek milyen mélyen hatoltak a bőrbe, mennyire terjedtek szét a szervezetben. Ennek alapján szükség lehet további kezelésre, terápiára is. A daganat vastagsága mérvadó és az is, hogy a sejtek a bőr melyik rétegét érték el.

A továbbiakban rendszeres kontrollra van szükség, mert akinél egyszer melanomát diagnosztizáltak, ott fennáll a kiújulás veszélye.

Címkék