Tudnivalók a fényvédőkről

Tudnivalók a fényvédőkről

Lassan beköszönt a tavasz, és a meleg hónapok közeledtével gondoskodnunk kell a hatékony fényvédelemről. A hagyományos fényvédő készítményekről általánosságban elmondható, hogy a nem látható hullámtartományú UVA és UVB sugarakkal szemben nyújtanak fizikai, illetve kémiai védelmet. Míg az UVB sugarak felelősek a bőr leégésért, addig az UVA sugarak mélyebbre hatolnak, és korai bőröregedéshez vezetnek, idő előtt szükségessé téve a ránckezelést.

A magas energiatartományban lévő fénysugarak mélyebbre hatolnak a bőr rétegeibe, mint az UVA és UVB sugarak, és közvetetten felelősek a DNS-károsodásért, valamint a ráncok kialakulásáért. Mivel egyre több időt töltünk a monitor előtt, munkánk során és otthon is, fontos, hogy a fényvédőnk a HEV sugarak ellen is védjen. Az arcbőr fényvédelméről tehát nem csak a nyaralás ideje alatt kell gondoskodni, hanem a mindennapos arcápolás részévé kell emelni, hiszen így tudjuk felvenni a harcot a ráncokkal.

Ránckezelésért és bármilyen egyéb problémával, bátran keressen fel minket, és jelentkezzen be bőrgyógyászati rendelőnkbe!

Címkék